Magyar rovás

Egyes elméletek szerint a székely-magyar rovásírás a kőkorszaki képírás egyenes leszármazottja.  A Csendes-óceán és az Őrség között húzódó Puszta övezet a kőkorszaki magaskultúra területe, melyen ismeretes volt a képírás. Az írás neve a történelem folyamán nagy változatosságot mutatott: székely betűk (15. századi nikolsburgi ábécé) Littere Siculorum), Szkíta ábécé (Rudimenta, 1598), a régi hun nyelv elemei (szintén a Rudimentában), régi székely ábécé (Kájoni, 1673),  ősi hun betűk (Harsányi, 1678, Hickes, 1703), hun-székely ábécé (Bél, 1718), hun betűk (Hensel, 1730), hun-magyar írás (Fischer, 1889), de alapvetően mindig egy népnevet tartalmazó jelzős szerkezetként került meghatározásra. A jelzői népnevek között a hun, szkíta (szittya), székely, magyar a leggyakoribb. Megjegyzendő, hogy a székelyeket (a többi magyarhoz hasonlóan) a hunok utódainak tartották, így a „hun” szó szerepeltetése csupán a székelyek (és a többi magyar) eleire utalt. A jelzett szavak pedig a következők: írás, rovásírás, rovás és az ABC. Ez utóbbiak közül a rovás és a rovásírás a legelterjedtebb, és a rovás szó több közép-európai és balkáni nyelvben is megjelent jövevényszóként.

Ősi írásunk a rovás, az ISO/IEC 10646:2014 nemzetközi szabvány nemzeti bevezetéseként MSZ ISO/IEC 10646:2015 hivatkozási számmal közzététetett a Magyar Szabványügyi Testület hivatalos lapjának, a Szabványügyi Közlönynek 2015. július 1-i számában.

Mivel e szabvány szerinti egyetemes kódolású karakterkészlet magába foglalja az „Old Hungarian” (régi magyar) jelkészletet, mostantól ez is része a világ számítógépes rendszerében föllelhető betűkészleteknek.

Szeretnénk elérni, hogy eljöjjön az az idő, hogy alapból, bármilyen elektronikus eszközön tudjunk majd róni. Ezt úgy tudjuk valóra váltani, ha minél többen elkezdjük keresni a szoftverforgalmazóknál az ISO/IEC 10646:2014 szerinti „Old Hungarian” jelkészletet vagy használjuk az itt elérhető letöltést, aminek következtében máris róhatunk a számítógépeinken.